Európai politika kategória bejegyzései

Az első alkalom, hogy valakit bírói úton “húztak le” az uniós szankciós listáról

Lattmann Tamás's avatarLattmann Tamás honlapja

A magyar médiában nem keltett feltűnést, de még március 8-án tette közzé a luxembourgi Európai Unió Bíróságának első fokú intézménye, az ún. Törvényszék az ítéletét, amelyben megsemmisítette a Violetta Prigozsinára kivetett uniós szankciókat (Case T-212/22, Prigozhina v Council). Prigozsina a Wagner néven ismert katonai magánvállalkozás (köznyelvben és médiában „zsoldoscsoport”, ennek pontosságát most hagyjuk) Jevgenyij Prigozsin édesanyja, akik nem csak a Wagner-en keresztül, de amúgy is komoly szerződéseket kap az orosz védelmi minisztériumtól, különösen a 2014 óta zajló, Ukrajna elleni agressziós műveletek, illetve szeparatisták támogatásának megkezdése óta.

Violetta Prigozsinát február 23-án, a nyílt orosz támadás másnapján helyezték a listára, vele szemben is beutazási tilalmat és az elérhető vagyonának a befagyasztását rendelték el a Tanács 2022/265. sz. határozatával. A Tanács azzal indokolta a szankciók elrendelését, hogy Violetta Prigozsina a korábban a fia által alapított Concord Management and Consulting LLC és más vállalkozások tulajdonosa, emiatt pedig felelős olyan cselekmények…

View original post 539 további szó

A “Minority Safepack” kezdeményezés és az Európai Bizottság tegnapi döntése

A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.

Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:

“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem…”

Igazam lett. És rögtön, jól láthatóan meg is indult az ilyenkor szokásos EU-bashing. Vince Loránt RMDSZ-es EP-képviselőtől már jön is minden, mint a búcsúban, “Minority SafePack: az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”, demokráciadeficit, Bizottság-csesztetés, jogállamiság-hiteltelenítés, ahogy kell, természetesen nemsokára a kormány is rácsatlakozik majd, csak néhány példa az elmúlt néhány órából világosan mutatja:

Különösen érdekes, hogy mindezt ugyanazoktól, akik amúgy bármikor máskor szigorúan védenék a tagállami szuverenitást…

Ismét leírom itt, amit fentebb már 2014-ben is:

“az a vita alapkérdése, hogy a Bizottság foglalkozhat-e a petícióban megfogalmazott kérdéssel, és ez visszavezet ahhoz a dilemmához, hogy mi is valójában az Európai Unió. A polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás azt “a kényes egyensúlyt” veszi figyelembe, hogy az EU véletlenül se sérthesse a tagállamok szuverenitását. Az unió nem föderatív állam, a tagállamok szuverenitással bírnak, és ez azt jelenti, hogy azokat a hatásköröket érintően, amelyeket nem adtak át Brüsszelnek, az unió nem dönthet, nem alkothat jogot – magyarázta. (…) Ezzel összefüggésben a bizottság csak azokat a polgári kezdeményezéseket veheti nyilvántartásba, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdést érintenek. Ennek oka, hogy ne lehessen olyan polgári kezdeményezéssel fordulni a bizottsághoz, amely nem az unió jogkörébe tartozik, hogy “a tagállami szuverenitást unatkozó, politikailag aktív polgárok ne tudják kikerülni a bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezés eszközével” – mondta.”

Ez a probléma áll fenn most is, amikor összegyűltek az aláírások, emiatt pedig a Bizottság érdemben kell foglalkozzon a kezdeményezéssel. Ám ez a kötelezettség nem vezetheti arra a Bizottságot, hogy olyan uniós jogszabályra tegyen javaslatot, amit az elfogadása után néhány tagállam azonnal elvisz majd az Európai Bíróság elé egy megsemmisítési eljárás keretében, aki azt zeneszóval fogja kikukázni, miután annak elfogadására az Uniónak nincs hatásköre. Márpedig ne legyenek illúzióink, nyilván ez történne – és akkor azon menne a veszekedés.

Amit még érdemes gyorsan leszögezni, a kezdeti reakciók láttán: az általános diszkrimináció-tilalom uniós hatáskörbe tartozik. Ha a Minority Safepack kezdeményezést is inkább erre alapozták volna a nemzetiségi alapú, gyakran belpolitikailag ambicionált handabandázással szemben, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyébként pedig tényszerűen sem igaz, hogy a kezdeményezés témájában a Bizottság semmit nem tett volna soha, a fent hivatkozott közleménye húsz oldalon keresztül fejtegeti az eddig megvalósított lépéseket, már amik belefértek az uniós hatáskörök az uniós tagállamok által szűkre szabott keretei közé.

Márpedig ezen a húsz oldalon sokkal többet találunk, mint a sok dühös ember által felemlegetett “LMBT-stratégia” és társai, ahogy természetesen beindult a migránsozás/menekültezés is. Hogy bezzeg azok. Nos, a menekültek jogait a szuverén államok által bőven az EU létrehozása előtt elfogadott nemzetközi jogi szabályok formájában állapították meg a szuverén államok. Lehet a szuverén tagállamoknál, különösen a “szuverenitásvédelemre” oly büszke kormányoknál panaszkodni.

Mennyi idő alatt dönt majd az Európai Bíróság?

Lattmann Tamás's avatarLattmann Tamás honlapja

Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni.

Miért releváns ez? Attól függően, hogy ez mennyire nyúlhat el, válik értelmezhetővé, hogy ennek az alkunak Orbán Viktor mennyiben tekinthető a nyertesének vagy vesztesének. És miután hajlamosak vagyunk ezt az egész nagy kérdést e részkérdés tekintetében megítélni, hirtelen ez…

View original post 702 további szó

Miért nem megoldás a 7. cikk szerinti eljárás “felgyorsítása” az orbáni vétóval szemben?

Lattmann Tamás's avatarLattmann Tamás honlapja

Miután Orbán Viktor vétóval való fenyegetőzése az EU hétéves költségvetésével kapcsolatban sokaknál érthető okokból kiveri a biztosítékot, és annyiszor lehetett már hallani az elmúlt években, hogy a 7. cikk szerinti eljárás eredményeképpen el lehet venni egy tagállam szavazati jogait, hogy érthető, hogy egyre gyakrabban jön szembe valami ilyesmi kijelentés:

“A 7. cikkre való hivatkozással fel kell függeszteni Magyarország (és adott esetben Lengyelország) szavazati jogát – egyből átmegy a költségvetés és a csomag.”

Bár ez egyszerű megoldásnak tűnik, sajnos nem lehetséges, ugyanis a jelen eljárásban arra még nincs lehetőség. A 7. cikk szerinti eljárás ugyanis több szakaszból áll, és hogy odáig eljussunk, az első szakaszban először a Tanács, majd az eljárás második szakaszában az Európai Tanács döntése is kell, hogy aztán a harmadik szakaszban a Tanács dönthessen a lehetséges szankciókról. A teljes eljárás menetét az alábbi ábra mutatja be:

A 7. cikk szerinti eljárás menete – bővebb leíráshoz kattintson ide

A…

View original post 572 további szó